Napra pontosan nemigen tudnám ma már megmondani, mikor kérdezte meg tőlünk, a „három lektor”-tól, Csernus Tibor – a kiadóban vagy a „mélyvízben” –, hogy hajlandók volnánk-e modellt ülni tervezett képéhez (talán 1955 legelején). De arra pontosan emlékszem, hogy kedvesen biztosított bennünket: néhány alkalomról lenne szó csupán, nem fogja túlságosan igénybe venni az időnket és a türelmünket. Ráálltunk, hiúságunknak is tetszett, hogy nemzedéktársunk, akinek kiemelkedő tehetségét már akkor mindenki elismerte (1953-ban, az első hullámban kapott Derkovits-ösztöndíjat), meg akar bennünket örökíteni.
A részletek itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése